Saturday, 6 March 2010

0 Őrült dekoltázs

A 17. században, Cromwell halála után Angliában a megviselt társadalom könnyebb életre áhítozott, így támogatták a Stuart-ház restaurációját.

De II. Károly hatalomra kerülése után a királyi udvar nem emlékeztetett önmagára. A politika nem nagyon érdekelte az uralkodót, annál inkább az élvhajhászás: temérdek szeretője volt, és azzal bosszantotta portugál feleségét, hogy kéjhölgyeit udvarhölgyekké tette. Nemtörődömségének is köszönhető, hogy megindult a polgárság önszerveződése és 1695-től a sajtószabadság is.

Hedonizmusa igen csak hírhedt volt: az udvarban az számított divatosnak, aki fedetlen keblekkel mutatkozott. Ez a „totális” dekoltázs az udvari élet erkölcsi lazulását is jól példázza.

Franciaországban ugyanekkorra tehetjük a szögletes dekoltázs íveltebbé válását. Az angol „divat” ugyan nem jelent meg itt, de a kerek vonalak szexuálisan még vonzóbbá tették viselőjét. Olyannyira kihívónak találták Európa szerte ezt a formát, hogy 1730-ban például megtiltották a nőknek, hogy kerek dekoltázzsal lépjenek be bécsi templomokba.

A 18. századi nők már csak minimális mértékben takarták el mellüket. A kihívó viselet pedig annál inkább elvárt lett, minél jelentősebb társadalmi eseményről volt szó. Ilyenkor szabadabban kellett megmutatni a melleket, mint a hétköznapokban.

A divatnak ezt a vonását ma is megtalálhatjuk, mikor a sztárok ruháit figyeljük meg a hétköznapokban és a vörös szőnyegen.

About the Author

Author info. Go to Blogger edit html and find these sentences.Now replace these with your own descriptions, if you like it Subscribe to Our Feed and Follow Me on Twitter

    Other Recommended Posts

  • divattörténelem

0 comments:

Post a Comment

 
back to top //PART 2