Sziasztok!
Nemrég még a magazinok feltöltésével szenvedtem, de állandóan elmegy a net, úgyhogy ez most félbemarad a mai nap. Holnap majd remélhetőleg sikerül feltöltenem a teljes Seventeen magazint.
Bár ma már felkerült a Popteen szeptemberi száma, úgyhogy addig tessék azt "lapozgatni". :D
Tegnap volt a névnapom. (Enikő)
Hát nem sok embernek jutottam eszébe, de a páromtól azért kaptam
egy tök kawaiiiii pénztárcát. :D Igaz, hogy én néztem ki, de tőle kaptam. : ) <3
A Balcsis sátrazáskor a 2. pénztárcám is sikeresen tönkrement,
úgyhogy épp itt volt az ideje egy újnak. :D
Nagyon örülök ennek a tárcának. Pont mindenem belefér,
még a könyvtáras olvasójegyem is. :D
Nagyon jó kis puha, bőrös tapintású, belül lila, kis cuki pöttyökkel. ^_^
És ki ne hagyjam az elején található szép kis masnit. :D Áhh imádom a masnikat.
Kabátokon is úgy tetszik a masni, meg pulcsikon is. :D Jajj.. ez a gyengém. :D
Pénteken voltunk az Ázsia centerben is, mert cipőt akartam venni a hideg időre.
Valamilyen krém színű csizmára gondoltam, de nem volt olyan ami igazán tetszett volna.
Végül felpróbáltam ezt a fűzős cipőt, és megtetszett. Körbejártuk az egész épületet, de nem találtam jobbat ennél, úgyhogy visszatértem ehhez a cipőhöz, és el is hoztuk. 5500Ft volt, tuti hogy az épületben olcsóbban is meg lehetett volna venni, de annyi cipő bolt volt, hogy azt se tudtam hol áll a fejem.
Amúgy az Ázsia centerben nagyon figyelni kell ám, mert ha van egy cipő 5ezerért, akkor lehet, hogy a mellette lévő boltban ugyan azt megkapod 3500ért. >.<
Úgyhogy ne vegyetek meg semmit első látásra, hanem nézzetek körül, mert azért 2 ezer forint különbség az már elég sok egy cipőnél. :D
Jah és még valami. Nemrég hozzájutottam jó pár műkörömbe való csillámporhoz.
Darabja 250Ft. Aki érdeklődne a csillámok iránt, az kérem küldjön egy emailt, és megtárgyaljuk a részleteket.
encsi00@gmail.com
Főleg személyesen adnám át. Érd - Budapest környékén, mert félek, hogy a postán megrongálódnának.
Bár, ha valaki a posta ellenére is szeretne venni, akkor természetesen postázom őket, bubis borítékban! Talán úgy nem lesz semmi bajuk. Ha 10-nél pedig többet vásárolsz, akkor én állom a postát!
Ha minden igaz sikerült megszereznem a Démonnapló mangát 1-7ig. :D
Holnap megyek 5 részért, kettőt meg még várok postán.
( Pont az első két részt >.< )
Kíváncsi vagyok, hogy milyen. Eddig csak jókat hallottam erről a mangáról.
Bevallom eleinte a borító miatt nem tetszett. :D Nem fogott meg a külseje a könyvesboltban.
Egyedül a II. rész előlapja tetszik, a többi olyan nem tudom,
fura a színezés, vagy nem tudom. >.<
Egy leányzóval pedig sikerült cserélnem egy Love*com 3. rész mangát
egy szegecses karkötőre. Imádtam azt az animét, úgyhogy már alig várom,
hogy elolvassam a Lovely Complex 3. részét is. : )
Jaaa, és még valami! Valaki nem olvasta közületek a teljes Princess Ai sorozatot?
A 3 részt + a két prizmás részt is. :D Egy valamit nem értek benne,
és szívesen megvitatnám a dolgot. :D
0 comments:
Post a Comment